in

Ki hinné? Már 75 éves Tapsi Hapsi

A második világháború ideje alatt, 1940 nyarán született meg Tapsi Hapsi.

A nagydumás, répát falatozó nyúl nemcsak a Führerből és Göringből csinált hülyét, hanem például a japánokból és a feketékből is, mégis egy világ imádja, amiért még a legnagyszerűbb rajzfilmhősnek is megválasztották. Tapsi Hapsi poénjain immár hetvenöt éve röhögünk – ez van, srácok.

Háromnegyed évszázaddal ezelőtt, 1940. július 27-én került adásba az első Tapsi Hapsi-rajzfilm, amit még megjelenése évében Oscar-díjra jelöltek – többek közt egy Tom és Jerry-epizód társaságában –, ám végül nem sikerült nyernie.

A rajzfilmtörténelem leghíresebb nyusziját nem egy ember, hanem tehetséges rajzfilmkészítők teljes csapata találta ki még a harmincas évek második felében, az azonban még csak nyomokban emlékeztetett a később hihetetlenül népszerűvé váló Tapsi Hapsira.

Cucu malac legelőször az 1938-as Porky’s Hare Hunt című nyolcpercesben vadászott egy izgága nyúlra, a filmtörténészek azonban csak a két évvel későbbi, The Wild Hare című rajzfilmet tekintik az első Tapsi Hapsi-rajzfilmnek. Tapsi Hapsi ebben már nyúlánk, nagydumás nyusziként tűnik fel, akinek hangját akkor már az a Mel Blanc adta, aki aztán közel ötven éven át szinkronizálta a karaktert. Sőt, ebben a részben hangzik el először a sorozat legismertebb szállóigéje is: Mi a hézag, hapsikám?

Tapsi Hapsi (eredeti név: Bugs Bunny) a Warner Bros. közismert rajzfilmfigurája. Először 1938. április 30-án jelent meg. Alkotói Ben Hardaway, Tex Avery és Bob Clampett.

A Bolondos dallamok rajzfilmsorozat sztárja. Minden egyes epizód végén ezt mondja: „Ez van srácok!”

Eredeti hangja Mel Blanc, magyar hangja: Harkányi Endre/Bor Zoltán.

Tapsi Hapsi egy nyúl, aki folyton idegesítő megjegyzéseket fűz mindenhez. A „Mi a hézag, hapsikám?” (What’s up, doc?) megjegyzés a védjegyévé vált. A bundája színe szürkés, a bojtos farka, arca és füle pedig fehér. Folyamatosan sárgarépát rágcsál. Ha néha tudatlannak is tűnik, nagyon agyafúrt, mindenkit legyőz, aki az útjába áll.

Várjuk a véleményed

A meseterápia ebben segít

Megszólalt a Dragon Ball szinkronrendezője