in

Ezeket tudtad a Pityke meséről?

Marcipán fiam, szirénát! Következzen 5 érdekesség Pityke című meséről! – indul az Újságmúzeum írása.

1. Pityke őrmester hűséges kutyája Marcipán a schnauzer volt. A kutyus mély, öblös hangját zseniálisan hozta Farkas Antal, aki sajnos már nincs közöttünk. Ő volt a Süsü a sárkányban a szénégető vagy éppen a Pom Pomban Vastalpú cölöpverő, de a Vukban is kutyát alakított. Számtalan filmbe szerepelt, sokan az Indul a bakterházból emlékeznek rá, ahol egy butácska csendőrt szerepét játszotta, tegyük hozzá, ragyogóan. Farkas Antal 2010-ben, 88 éves korában hagyott itt minket.

Menő motorral közlekedett Pityke

2. A 13 részből álló mese 1979-ben készült a Pannónia Filmstúdióban és 1981-ben mutatta be a Magyar Televízió. A sorozatot a Belügyminisztérium is támogatta pénzzel. A cél ugyanis az volt, hogy a kisgyerekek a mese alapján megértsék, miért ne engedjenek be például idegeneket a lakásba vagy, hogy miért nem szabad bemászni egy elhagyott barlangba. A mese mondhatni megelőzte a korát, Pitykének például olyan menő motorja volt, ami talán ma sincs a rendőrségnek…

3. Pityke őrmesternek a zseniális Kern András kölcsönözte a hangját. Ugyanúgy sikerre vitte a mesét, mint a Ludas Matyit, Matyi hangjaként. Kern András idén töltötte be a 70. életévét és szerencsére esze ágába sincs visszavonulni a színészi pályától.

Volt benne humor

4. A sorozat fő vonzereje azon kívül, hogy remekül megrajzolták, a humora volt. Nem is csoda, hogy remek párbeszédek születtek, hiszen az egyik író Peterdi Pál volt, a népszerű humorista, aki sportújságíróként is maradandót alkotott.

5. A mese karakterei nem véletlen hajaznak a Mézga-család figuráira, hiszen ugyanaz a stáb rajzolta a Pannónia Filmstúdióban. A rendező Maros Zoltán külföldön is karriert csinált, 1985-től a párizsi Disney-stúdió vezető munkatársa lett.

Még több retro érdekességért keresd az Újságmúzeumot.

Várjuk a véleményed

Micimackó – íme a főcímdal

Magyar népmesék: Kacor király