Lehet, hogy sokak lelkivilágába fogok most két lábbal belegázolni, de be kell, hogy valljam, hogy nem szeretem a cirkuszt. Mielőtt bárki rám borítaná az asztalt, le kell szögeznem, hogy minden tiszteletem az ott dolgozó művészeké. Azok a képességek, amiket ők magukénak vallhatnak, irigylésre méltóak. Magabiztosság, bátorság, rugalmasság, hajlékonyság, összpontosítás, kitartás. Éveken keresztül képesek a szórakoztatásra, a figyelem megragadására úgy, hogy vannak emberek, akik egy viccet nem tudnak elmesélni.
Akkor hát honnan ez az ellenszenv? Nem is igazán tudom konkrétan megfogalmazni, de valahogy a harsány színek, a porondmester eltúlzott hanghordozás és gesztusai, a vastag smink…
A bohóc például a legijesztőbb lény számomra. (De ehhez hozzájárul a „Talpig zűrben” című film és a McDonald’s is.) És végül, de nem utolsó sorban, azok a hírek tartanak vissza a cirkusztól, amiket a cirkuszi állatok sorsáról hallani. Azt is be kell vallanom, hogy nagy cirkuszban nem is jártam még eddig, csak kis utazó cirkuszoknak voltam a vendége, tehát az élményeimet teljes egészében erre alapozom. Gyerekkorom óta valahogy nem is volt kedvem cirkuszba menni. De majd egyszer bepótolom, és elmegyek a Fővárosi Nagycirkusz és a Cirque du Soleil előadásaira.
Leo és az idomára történeteit követhetjük nyomon
Viszont ennek a sok-sok negatív érzésnek az ellenére a Leo és Fred mégis a kedvenceim közé tartozik. Valószínűleg azért, mert a részek többsége a cirkuszi sátron kívül játszódik, bohóccal csak elvétve találkozni, és az állatokkal való bánásmód tekintetében is példaértékű a sorozat, hiszen egy oroszlán, Leo és az idomára, szelídítője, gazdája, de leginkább barátja, Fred történeteit követhetjük nyomon.
Az ábrázolás szempontjából ők kicsit szögletesebbek, határozottabbak, karakteresebbek, mint az eddigi animációk, de ezzel együtt vagy éppen ezért nagyon szerethetők. A történeteik pedig teljesen befogadhatóak, hiszen a szúnyogcsípéstől kezdve a horkoláson keresztül a bújócskáig minden olyan esemény megesik kedvenceinkkel, ami velünk is bármikor megtörténhet. Ezért nyújtanak szórakozást a mai napig gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
A sorozatból kétszer tizenhárom rész készült el az 1980-as évek elején. A készítők között ismét sok ismerős névre bukkanhatunk.
Dramaturg: Szentistványi Rita; írta, rendezte: Tóth Pál; zenéjét nagy részben szerezte: Másik János; a Magyar Televízió megbízásából készült a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermében.
A sorozat szereplői nem beszélnek, nem beszélgetnek, ahogyan Gusztáv és Sebaj Tóbiás sem, így bátran leülhetünk magyarul nem beszélő barátainkkal is megnézni a magyar animáció kultúra ezen szeleteit, nekik is garantált szórakozást fog nyújtani.
Megtekintésére mindenkit csak buzdítani tudok. Természetesen az első résszel.
Forrás: http://fityisz.com/
