in

Eszenyi Enikő mesét mond – Lelencfiók

Jöjjön Eszenyi Enikő előadásában Lelencfiók című mese.

Kétségtelen tény, hogy a mesében rejlő vigasztalás, jelképes értelem és interperszonális jelentés akkor hat a legteljesebben, ha a mese élőben hangzik el, méghozzá nem felolvasott, hanem elmondott formában.

Annak ellenére, hogy itt lemezre rögzített anyagról van szó, mégis úgy érződik, hogy Eszenyi Enikő a mese élvezetének közös öröméért cselekszik. Hallhatóan nagy kedvét leli a Lelencfiókban, a Koppciherciben és a többi Grimm klasszikusban.

Úgy tűnik, hogy a mindenkiben jelenlévő, a kreativitásért felelős gyermeki én a művésznőben (is) nagyon aktív volt a felvételek alatt. Ennek köszönhető, hogy a lemez könnyedén meg fogja találni az utat a fő célközönség, a gyerekek szívéhez.

Az album remek bizonyíték arra, hogy van élet a számítógépes programokkal tervezett mese- és rajzfilmek világán túl is.

Jöjjön Eszenyi Enikő előadásában Lelencfiók című mese.

Várjuk a véleményed

Meghökkentő! Hatalmas lett Gombóc Artúr csokiszobor

A kockásfülű nyúl – A fényképezőgép