Érdekességek A kockásfülű nyúl rajzfilmről

Hirdetés

Érdekességek rovatunkban A kockásfülű nyúl rajzfilmről közölünk csemegéket.

A kockásfülű nyúl magyar televíziós rajzfilmsorozat, amely 1974 és 1976 között a Pannónia Filmstúdióban készült. A rendezője Richly Zsolt, forgatókönyvírója Marék Veronika volt, zenéjét Balázs Árpád szerezte.

A kockásfülű nyúl különleges tulajdonságokkal felruházott hős: a nevét hosszú füleiről kapta, amelyeket összecsavarva propellernek használ és így repülni is tud. A néhány perces epizódokban ő az örök konfliktusmegoldó: ehhez felhasználja különleges képességeit is, de alapvetően belső tulajdonságai segítik.

A sorozat többi hőse: Kriszta, Menyus, Kistöfi és „Mozdony” (a rossz gyerek).

Bemutatásakor a sorozat szombat esténként futott a Magyar Televízióban. Később közel 90 országban mutatták be. A nyúlfigurát kezdetben nem használták kereskedelmi célokra, de miután elkezdték újra bemutatni és kiadni a régi sorozatokat, plüssfigurák és számos egyéb termék épült rá. 2002-ben, illetve 2003-ban DVD-n is kiadták.

Így született a rajzfilm

Születhet-e mese a nagyváros kellős közepén? Ott ahol az utcák medrében autórajok cikáznak, ahol millió kockaszemével bután néz maga elé millió kockaház? Elűzi a rejtőzködő mesét a benzingőz, az átható fény és a bömbölő televíziók hangja?

Csakhogy ahol gyerekek vannak, ott megbújik a mese is. Ez a mese egy öreg bőröndben lakik, a bőrönd egy limlomos kamrában, a kamra egy toronyház tetején, ott, ahová a veréb sem száll fel, mert elszédül és lepotyog.

Szóval kinyílik a bőrönd és kilép belőle a mese, vagyis a kockásfülű nyúl. Távcsövével a kéményhez ugrándozik, hogy onnan lesse meg, mit is csinálnak a barátai: Kriszta, a feketesörényű, vadóc kislány, Menyus, az álmodozó művészlélek, Kistöfi, aki kicsi és buta, valamint Mozdony, aki nagy és erőszakos. Persze mindig történik velük valami, mindig akad zűrzavar, gubanc, kicsordult könnycsepp – úgyhogy segíteni kell, most, rögtön, azonnal!

A nyuszi nagy, kockás füle pörögni kezd, mint a helikopter propellere. Repül a magasban, aztán leszáll és belepottyan az események kellős közepébe. Nem tesz csodát, csak töri a fejét, repked ide-oda, csetlik-botlik a gyerekek közöttaddig, amíg minden el nem rendeződik.

Megkerül az elveszett papagáj, a fényképezőgép, elkészül a születésnapi torta, megjavul az elromlott kisautó, hazatalál az eltévedt Kistöfi, Menyus győz a sportpályán, Mozdony megtanul Krisztától gitározni. Elmennek a jelmezbálba, sétálnak az Állatkertben, fociznak a játszótéren.

S amikor a történeteknek vége, a kockásfülű nyúl visszaszáll a limlomos kamrába, az öreg bőröndbe a toronyház tetején, a nagyváros pedig elrejti, álomba ringatja a benne élő mesét.

Várjuk a véleményed




.