in

Díjazták a meseírókat – íme az Aranyvackor 2015 nyertesei

A meseírók és gyermekkönyv-illusztrátorok számára meghirdetett Aranyvackor pályázat első díját idén Szabó Imola Julianna és Metzing Eszter nyerte el Júlia, a bársonynyúl című könyvtervével. A díjakat csütörtökön adták át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol kiállítás is nyílt a legjobb pályamunkákból.

A Pagony Kiadó által alapított, kétévente meghirdetett pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető. A szöveg és kép együtteséből álló pályaművek legjobbjait minden gyerekkönyvkiadó szemlézi, így a pályázat összehozza az alkotókat a kiadókkal.

Kovács Eszter, az Aranyvackor egyik alapítója, a Pagony főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy idén mintegy 300 pályázat érkezett a kiírásra, amelyre ezúttal “rázós ügyekről” szóló történeteket vártak. A témaválasztásról szólva rámutatott, hogy míg a nyugati gyermekkönyvekben jelen vannak a társadalmi problémák, a magyar gyermekirodalom még mindig szereti távol tartani magát ezektől. Az idei pályázattal azt szerették volna elérni, hogy a sokszor tabuként kezelt témák is megjelenjenek.
Sokan azonban nem tartották magukat a megadott témához, voltak, akik félreértették, voltak, akik egyszerűen azzal pályáztak, ami az asztalfiókban volt vagy a humoros megközelítést választották és például egy rázós autóbuszról írtak – tette hozzá.

Mint azt Berg Judit író, a zsűri egyik tagja is elmondta a díjátadón, a megadott témában született pályamunkák közül a legtöbb a válásról szólt, de megjelent a nagyszülők, szülők halála, az iskolai problémák, a másság, a betegségek és meglepően sok történet foglalkozott a fogyatékossággal is.
Kovács Eszter szerint történelmi témájú könyv jóval kevesebb érkezett, mint azt szerették volna.

Az első díjas könyvterv, a Júlia, a bársonynyúl egy olyan kiskamasz története, aki egy gyógyíthatatlan betegség következtében lebénul. Kertész Erzsi és Kasza Julianna NEM mese című, második helyezett munkájának főhőse senkinek sem tud nemet mondani, nem mer kiállni magáért. Wéber Anikó és Gráf Dóra A sárkány, aki nem tudott repülni című pályamunkája pedig egy roma kisfiú történetén keresztül mutatja be az iskolai kirekesztést és elszigetelődést.

A zsűri – Kovács Eszter, Berg Judit, Urfi Péter újságíró, Lovász Andrea irodalmár, Paulovkin Boglárka illusztrátor és Révész Emese művészettörténész – a pályázat második fordulójába bejutott mintegy 60 munkából választotta ki a három díjazottat és a kiadók különdíjasai is közülük kerültek ki.
A pályázat első helyezettje 150 ezer, a második 100 ezer, a harmadik pedig 50 ezer forintos jutalmat kap, de számos pályázót a megjelenéshez is hozzásegíti a pályázat. Az Aranyvackor révén olyan művek jelenhettek meg, mint például Lakatos István Dobozvárosa, Finy Petra A csodálatos szemüveg című műve, Bátky András Pipogya-sorozata vagy Máté Angi Volt egyszer egy című kötete.

A legjobb illusztrációkból a PIM-ben kiállítás is nyílt, amely a hét végéig látogatható, egy válogatást azonban november elejétől a Bartók Béla úti Pagonyban hosszabb ideig is láthatnak az érdeklődők.

– MTI –

Várjuk a véleményed

Óz, a csodák csodája – Zenés mese a Vígszínházban

Kukori és Kotkoda újra a képernyőn