in

Premierekkel zárja a szünidőt a Minimax

Afrikai kalandorok, hős rendőrautó és galaktikus küzdelem – animációs filmpremierek sora várja a kicsiket a szünidő végén is a Minimaxon.

Közeleg a nyári szünet vége, a Minimax azonban gondoskodik arról, hogy a szündiő utolsó hétvégéi is jókedvvel induljanak. A csatorna ugyanis a kicsik kedvenc sorozatai mellett három izgalmas pemierrel is készül erre az időszakra.

Bemutatkoznak a forró afrikai szavanna hősei, Billy, a bátor szurikáta és Socrates, a jámbor oroszlán, akik elhatározzák, utánajárnak, hová tűnt a sok víz otthonukban. Kalandjaik során találkoznak a gall kakassal, Charlesszal, aki egy szedett-vedett csapatot vezet Afrikába: egy jegesmedve hölgyet, egy kengurut, egy tasmán ördögöt és két galapagosi teknőst. Az Egyesült Állatok augusztus 19-én, pénteken reggel 8 órakor indul.

Megismerhetjük Pellét, a kis rendőrautót, akinek feladata az Új Madárpark lakóinak védelme. Az izgalmak akkor kezdődnek, amikor egy sasfióka anyukáját két tolvaj elrabolja, s Pelle feladata, hogy az ügy végére járjon, és a kismadár és mamája újra együtt lehessen. A Pelle, a kis rendőrautó akcióban című film premierje augusztus 25-én reggel 8-kor lesz a Minimaxon.

Augusztus utolsó napjára egy vadonatúj animációs filmet hoz a csatorna. A hazai mozikban 2016-ban bemutatkozó Ratchet és Clank – A galaxis védelmezői című film két címszereplőjének küldetése nem kevesebb, mint Quark kapitány oldalán harcolva megmenteni a világot a galád Dr. Nefarioustól. Érdekesség, hogy a Ratchet & Clank videojátékon alapuló történetben nem csak a játék, de a Csillagok háborúja-univerzum rajongói is számos utalást fedezhetnek fel kedvencük kapcsán.

Várjuk a véleményed

Ismerd meg Zalka Csenge Virág, mesemondót

Magyar népmesék: A királykisasszony jegyei